BA képzés

A régészet szak 6 féléves nappali alapképzési szak, mely BA (Bachelor) szintű diplomát nyújt.
A képzés során szilárd elméleti alapokat kaphatsz a Kárpát-medence, Közép- és Kelet-Európa, valamint a Balkán-félsziget őskori, népvándorlás kori és középkori régészetéről, de emellett tanulhatsz a muzeológiáról és a régészethez szorosan kapcsolódó természettudományos vizsgálatokról is. Egyúttal komoly gyakorlati ismeretekre is szert tehetsz évközi múzeumi anyagismereti órákon és a nyári tanásatásokon. Az anyagismereti gyakorlatok többségének a tanszéki gyűjteményünk mellett a budapesti és az alföldi múzeumok régészeti gyűjteményei adnak helyet.

A bevezető, alapozó tantárgyak teljesítését követően különböző szakirányok közül válogathatsz.

Szakirányok:

  • Őskor
  • Barbaricum és népvándorlás kor
  • Középkor

Párhuzamosan két szakirány választására van lehetőséged, így két régészeti korszak szakértőjévé válhatsz.

HOGYAN JELENTKEZZ HOZZÁNK?
Jelöld meg első helyen az SZTE BTK régészet képzését a jelentkezés során.
Történelemből mindenképp emelt szintű érettségit kell tenned, valamint egy további tárgyból a közép szintű érettségi eredményed számítható be az alábbi tárgyak közül: magyar, latin, földrajz vagy a nagy világnyelvek (angol, francia, német, spanyol) egyike.

A szegedi Régészeti Tanszék levelezőrendszerű, illetve nyári felvételi előkészítőt is indít a felvételizők számára. Az előkészítőn résztvevők maximum 100 intézményi pontot szerezhetnek az eredményeiktől függően. Az előkészítő programokról bővebben itt olvashatsz.

A BA képzésről szóló tájékoztató füzet pdf formátumban letölthető innen.

 

Mi a régészet? Mit csinálnak a régészek?