Címkearchívumok: Wolf Mária

Ünnepi konferencia Révész László tiszteletére

Tanszékünk vezetője, Prof. Dr. Révész László 60. születésnapja alkalmából 2020-ban elhatároztuk, hogy egy konferenciát szervezünk az Ünnepelt tiszteletére. Sajnálatos módon a pandémia miatt kialakult helyzet következtében el kellett halasztanunk a rendezvényt, azonban 2022. szeptember 7-én megvalósult a konferencia. Az Ünnepeltet Dr. habil. Sávai-Matuska Ágnes dékánhelyettes, Dr. Almási Tibor egyetemi docens és tanszékünk munkatársa, Dr. habil. Kulcsár Valéria köszöntötte. A konferencián Révész László kilenc tanítványának előadásai hangzottak el. Az esemény fényét még inkább emelte, hogy az Ünnepelthez közel álló kutatók, kollégák, barátok is eljöttek a köszöntésre.
A konferencia szervezésében és megvalósításában tanszékünk hallgatói is aktívan részt vettek. A fotókat Szikszer Bálint készítette.

Ünnepi konferencia Révész László tiszteletére bővebben…

Kiss-Bíró Gyöngyvér PhD-dolgozatának munkahelyi vitája

A szegedi Történelemtudományi Doktori Iskola Medievisztika programja 2021. május 21-én tartotta Kiss-Bíró Gyöngyvér Phd-dolgozata munkahelyi vitáját.
A munkahelyi vita eredménye: az értekezés akár változatlan formában is védésre bocsájtható.
A doktori disszertáció címe: Az Északnyugat-Jászság 11–15. századi településtörténetének vázlata
Témavezető: Wolf Mária
Opponensek: Kovács Szilvia, Langó Péter

Tanszéki sorozatunk kötetei a világhálón

A Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékéről című sorozatunk kötetei teljes egészében elérhetők a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvárának Contenta adatbázisában.

Tanszéki sorozatunk kötetei a világhálón bővebben…