Múzeumtörténeti konferencia Szegeden

„Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy az úttörők mi vagyunk” – Múzeumi gondok egykor és ma

A Jósa András Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke folytatni kívánja azt a múzeumtörténeti konferenciasorozatot, melynek keretében 2016-ban Gyulafehérváron, majd 2019-ben Nyíregyházán rendeztek ilyen jellegű konferenciát. A következő helyszín Szeged, lesz, ahol 2020. november 4-6-ára tervezzük a konferenciát „Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy az úttörők mi vagyunk” – Múzeumi gondok egykor és ma címmel.


A címnek megfelelően a kezdetektől a napjainkig a múzeumokkal kapcsolatos problémaköröket szeretnénk körüljárni, és a következő témaköröket tervezzük:
1. múzeumok épületei, gyűjtemények elhelyezése, és ezek változása az idők folyamán
2. első kiállítások, kiállításrendezés módszertanának változása
3. Múzeumok kapcsolata a felügyeleti szerveikkel
4. Múzeumok “népművelő” szerepe stb.
5. A múzeumokat, gyűjteményeket alapító társulatok/egyletek története, működése
A konferencia nyelve angol és német. Az előadások mellett poszter-szekciót is szervezünk. Tisztelettel kérjük mindazokat, akik konferenciánkat előadásukkal/posztereikkel megtisztelik, hogy részvételi szándékukat 2020. március 15-ig jelezzék az alábbi címen: b.nagykatalin@gmail.com. Kérjük, hogy a következő adatokat küldjék el ekkor nekünk: munkahelyének neve, poszter/előadás címe, előadás esetén egy rövid absztrakt.

MUSEUM HISTORY CONFERENCE IN SZEGED
Museums on Troubled Waters – In the Past and Today
“We should not think that we are the pioneers…”
The Jósa András Museum of Nyíregyháza and Department of Archaeology of the University of Szeged plan to continue the series of conferences on museum history started in 2016 in Alba Iulia and continued in 2019 in Nyíregyháza. The next conference – “Museums on Troubled Waters – In the Past and Today” – will take place on November 4–6, 2020 in Szeged. This time we would like to discuss the problems of the museums from the beginning up to our days. Proposed topics are the following:
1 Museum buildings, the housing of the collections – their changes in the course of time
2 The first exhibitions, changes in the concept and methodology of arranging exhibitions
3 Relationship between the museums and their supervisory authorities
4 Role of the museums in public education
5 History of the museum founding societies/associations
Languages of the conference: English, German. If you plan to participate with a presentation or a poster, please apply with the following data: your name, place of work, the title of the presentation/poster. Please submit also a short abstract to this address: b.nagykatalin@gmail.com. The deadline is March 15, 2020.