A trianoni békeszerződés után az 1872-ben alapított kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre költözésekor a régészeti tanszék is áttelepült az alföldi városba. A szegedi régészeti oktatás szoros szálakkal kötődött a Pósta Béla által létrehozott intézményhez. Ennek záloga Pósta egykori tanítványa, Buday Árpád volt, a szegedi intézmény első tanszékvezetője (1924–1937), aki 1921 után – Szegedre kerülését követően – szervezte újjá a tanszéket. Mesteréhez hasonlóan az elméleti oktatást szorosan összekapcsolta a gyakorlattal. Ugyancsak kolozsvári mintára indította el a tanszék folyóiratát Dolgozatok a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Archaeologiai Intézetéből címmel. Az újjáalakult régészeti tanszék az egykori Magyarországi Vasúti Központi Leszámító Hivatal épületének harmadik emeletén kapott helyet.
Buday Árpád halála után Buday munkatársa, Banner János (1937–1946) lett a tanszék vezetője, aki kiemelkedő munkájával a legszervezettebb hazai régészeti tanszékké tette a szegedit. Banner régészeti kutatásainak alapvető koncepciója a tervszerű tájkutatás volt, amelyet 1927 és 1944 között elsőként valósított meg hazánkban a szegedi Régiségtudományi Intézetben. Vezetésével sorozatos, szakszerű tanszéki ásatások folytak Hódmezővásárhely határában. Évente szisztematikusan átkutattak egy-egy területet, ezeken olyan lelőhelyeket tártak fel (például Hódmezővásárhely–Kökénydomb), amelyek alapvető forrásanyagokat produkáltak nemcsak a térség, hanem az egész Kárpát-medence régészeti problémáinak tisztázásához. Banner emellett jelentős tudományszervezői munkát is végzett, még Szegeden jelent meg a Közép-Duna-medence régészeti bibliográfiája című munkájának első kötete.
A II. világháborút követően azonban Budapestre került a tanszék munkatársainak döntő többsége. Szegeden Roska Márton (1947–1949), a Kolozsvárról áttelepült kitűnő ősrégész tartott régészeti órákat. Az ötvenes évek elején megszüntették a tanszéket, ennek ellenére a régészeti oktatás nem állt meg Szegeden. Az Ókortörténeti Tanszéken Szádeczky-Kardoss Samu tartott továbbra is régészeti tárgyú előadásokat.
1962 és 1968 között Gazdapusztai Gyula vezetésével újraindult a szisztematikus régészeti oktatás, melybe 1965-től Trogmayer Ottó is bekapcsolódott, először meghívott előadóként, majd címzetes egyetemi docensként. Trogmayer Ottó hívta életre a magyar régészképzés „szegedi iskoláját.” Az elméleti oktatás mellett komoly hangsúlyt fektetett a terepi gyakorlatokra. Fő irányelve volt, hogy olyan szakembereket képezzen, akik az összes régészeti korszak kutatásában otthonosan mozognak, és képesek legyenek a vidéki múzeumok komplex feladatinak az ellátására is. 1989-ben újból önálló tanszék lett, tanszékvezetője Trogmayer Ottó (1989–1997). Ebben az időszakban 2003-ig „B” felvételű major szakként vehették fel a szegedi hallgatók a régészetet.
Fodor István tanszékvezetősége alatt (1997–2008), 2003-tól vált Szegeden „A” felvételű, teljes értékű szakká a régészet. 2006-tól indult az akkreditált „BA” képzés őskor, Barbaricum és népvándorlás kor, valamint középkor szakágakon.
2010-től, Révész László tanszékvezetősége alatt (2008 –), elindult a mesterképzés (MA) is a tanszékünkön, ahol archaeometria, Barbaricum és népvándorlás kori régészet, középkori régészet és őskori régészet szakirányok közül választhatnak a hallgatók. 2015-től pedig a szegedi Történelemtudományi Doktori Iskola képzési palettája a régészet doktori programmal bővült. Az utóbbi néhány évben tanszékünk infrastrukturális szempontból is jelentős változásokon ment át. 2009-ben a bölcsészkar Egyetem utcai épülete pincehelyiségeinek egy részét alakították át, ahol a régészeti leletek tisztítására, feldolgozására, leltározására, raktározására van lehetőségünk. 2015 januárjában pedig tanszékünk az egykori Vasúti Központi Leszámító Hivatal épületének harmadik emeletéről a földszintre, egy tágasabb, nagyobb alapterületű helyre költözött.
Tanszékünk egykori oktatói: Buday Árpád (1924–1937), Banner János (1924–1946), Roska Márton (1924–1929, 1947–1949), Bálint Alajos (1925–1939), Párducz Mihály (1930–1945), Oroszlán Zoltán (1936–1944), Korek József (1942–1946), Gazdapusztai Gyula (1962–1968), Trogmayer Ottó (1965–2006), Fodor István (1974–2008), Galántha Márta (1979–1987), Horváth Ferenc (1973–2008), Kürti Béla (1978–2003), Lőrinczy Gábor (1989–2005), Szalontai Csaba (2005–2007).