2016/2017

Elsősök bemutatkozó estje a Széchenyi Cafe-ban

Mint minden évben, most is megtartottuk a már hagyománynak számító az Elsősök bemutatkozó estjét. Idén nem mást kellett előadniuk elsőseinknek, mint a Fehérlófiát. Ezt a látszólag elég nehéz feladatot remekül teljesítették, ugyanis modernizálták és kissé kiszínezték a történetet, ezzel mosolyt csalva tanáraink és a felsőbb évesek arcára. Egy biztos: ez egy rendkívül kreatív bemutatkozás volt, és az előadásra is sokáig emlékezni fogunk. Ezután az elsősök egyesével röviden bemutatkoztak, elmondták, hogy a régészeten belül pontosan mely terület felé szeretnének orientálódni a későbbiekben.

Ezután megkezdődött a már jól ismert csapatjáték, a jelenlévőket csapatokra osztották és megkezdődött a játék. A résztvevők több versenyszámban is kipróbálhatták magukat (például tortaevés, ódaírás, sörváltó).

Walter Réka

 

Fotó: Walter Réka