2015/2016

Tanszékünk 2015-ös rendezvényeinek sorát, a december 9-én megrendezett Mikulás-buli zárta, melynek ezúttal a Bohém tanya adott otthont. Este 8-tól folyamatosan gyülekeztek tanszékünk hallgatói, és volt hallgatók is megtisztelték részvételükkel az eseményt.

A bemelegítő poharazgatások után a hallgatók három csapatba szerveződve egy rövid versenyen vettek részt, mely során süteményevő, sörivó, és kreatív képességeiket csillogtathatták meg. A kreatív feladat során egy-egy híres régészeti leletet vagy tárgytípust kellett elkészíteniük, különböző alapanyagok felhasználásával. Az elkészült alkotásokat a helyszínen PhD hallgatókból szervezett zsűri pontozta. A versenyben résztvevő csapatok édesség és italjutalomban részesültek.

A hagyományos karácsonyi sütisütő versenyt az idei évben Walter Dorottya mézeskalácsa nyerte meg.