2013-as OTDK konferencia

A XXXI. OTDK eredményei

A Debrecenben, 2013 áprilisában megrendezett XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián tanszékünket hét hallgatónk képviselte. Hallgatóink többsége (Bíró Gyöngyvér, Fekete László, Kiss Attila, Miháczi-Pálfi Anett, Vadász Emese, Varga Zsuzsanna) a Régészet tagozatban adták elő színvonalas előadásaikat, Szebenyi Tamás pedig az Ókortudomány tagozati ülésen adhatott számot kutatási eredményeiről.

Hallgatóink jelentős sikereket értek el ezen az OTDK-án, hiszen egy első, egy második és egy harmadik helyezést értek el:

I. Miháczi-Pálfi Anett (Régészet tagozat)
II. Bíró Gyöngyvér (Régészet tagozat)
III. Szebenyi Tamás (Ókortudomány tagozat)

Ahogy tanszékvezetőnk, Révész László fogalmazott „egyáltalán nem kell szégyenkezniük azoknak sem, akik ezúttal nem léphettek fel a képzeletbeli dobogóra, hiszen valamennyien kiérlelt, új eredményeket hozó, értékes munkát tettek le az asztalra. Tanáraik szemében ők mindannyian dobogósok.”

A XXXI. OTDK-án résztvevő hallgatóink:

1. Miháczi-Pálfi Anett: Avar kori torzított koponyás esetek a Tiszántúlon
Témavezető: B. Tóth Ágnes
2. Bíró Gyöngyvér: Árpád-kori teleprészlet Jászfényszaru–Szőlők-alján
Témavezető: Wolf Mária
3. Szebenyi Tamás: Barbaricumi pecsételt kerámia Üllő 5–9. lelőhelyen
Témavezető: Kulcsár Valéria
4. Fekete László: Újabb régészeti adatok a Bódva-völgyének avar kor végi történetéhez
Témavezető: Wolf Mária
5. Vadász Emese: Egy különleges fegyvertípus. Adatok a másfélkezes kardok hazai történetéhez
Témavezető: Wolf Mária
6. Varga Zsuzsanna: Csongrád-Vendelhalom 10–11. századi temetője régészeti és természetföldrajzi szempontból
Témavezető: Révész László