A 13. század derekán a Magyar Királyság területére betelepült kunok egy teljesen új régészeti kultúrát hoztak magukkal. Ennek kutatása – amelyből a szegedi Archaeológiai Intézet is aktívan kivette a részét – egészen a 20. század elejéig nyúlik vissza. A tanszéki gyűjteményben a bánkúti és a kiskunmajsai leletegyüttes, valamint a Téglás Gábor által adományozott ismeretlen lelőhelyű, vállába kovácsolt fülű kengyel képezi a kunok hagyatékát. 1931 februárjában Bánkút–Rózsamajoron (ma Medgyesegyháza) földmunka közben került elő egy női lovassír, amelyet Banner János, az intézet egykori vezetője dolgozott fel. Az elhunyt mellett a lószerszámzat, egy vaskés, egy csat, csonttárgyak, illetve egy két szálból sodort nyakperec (torques) látott napvilágot – ez utóbbinak a második világháborút követően nyoma veszett. A leletegyüttes legérdekesebb darabja egy kínai eredetű, ún. fehérbronzból öntött tükör, amelynek a hátlapján egy vízi jelenet látható. A másik kun leletegyüttes a Kiskunmajsa–Kuklis-tanyán talált temetkezés, amely 1934 novemberében került elő, ám mivel a leleteket beszolgáltatták, és hitelesítő ásatásra nem került sor, nem ismertek a pontos körülmények. A későbbiekben Horváth Ferenc foglalkozott a kiskunmajsai leletegyüttessel, ekkorra azonban a tárgyak egy része már nem volt fellelhető. A sírból származó lószerszámzat és a szablya alapján feltételezhető, hogy az elhunyt a kun elithez tartozó férfi volt, akit lovával temettek el.