,,… minden más eleve úgy keletkezett, hogy változzék, módosuljon, elpusztuljon, hogy helyébe sorjában más és más keletkezhessék.” A Kass Galéria Marcus Aurelius ezen gondolatával köszönti ,,az Alföld barbárjai” című kiállítás látogatóit.

Szeptember 23-án péntek délután 4 órakor nyitotta meg kapuit a szarmaták Szeged környéki életét bemutató régészeti kiállítás, amelyet Vörös Gabriella, tanszékünk címzetes egyetemi docense, szarmatákat kutató régésze nyitott meg. A vendégeket Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója köszöntötte. A kiállítás kurátora Lajkó Orsolya, a Móra Ferenc múzeum osztályvezető régésze, tanszékünk oktatója. Szakértőként közreműködött Vörös Gabriella tanárnővel együtt Kulcsár Valéria, tanszékünk egyetemi docense, Sóskuti Kornél régész (Forster Központ), Ujszászi Róbert történész, óraadó tanárunk (MFM) és Torma Andrea archeobotanikus (MFM). A kiállítás szakmai munkatársai voltak Paluch-Kujáni Yvett segédmuzeológus, tanszékünk hallgatója (MFM) és Vargáné Cseh Gabriella segédmuzeológus (MFM).

A kiállítás szorosan kapcsolódik a Móra Ferenc Múzeumban látható ,,Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában” című időszaki kiállításához. Pompejit Kr.u. 79-ben a Vezúv kitörése elpusztította. A Kass Galériában megrendezett kiállítás elsődleges célja, ezzel egy időben az Alföldön élő barbárok bemutatása. Szegeden ,,az Alföld barbárjai” című kiállítást megelőzően 2003-ban volt látható szarmatákról kiállítás a ,,Barbárok a Római Birodalom határvidékén – Régészeti leletek a madarasi szarmata temetőből (Bács-Kiskun megye)” címmel.

Vörös Gabriella a megnyitót a Traianus oszlop jelentőségének kiemelésével kezdte, amely impozáns illusztrálása azonnal szembetűnik a látogató számára a Kass Galériába lépve. A Római Birodalom árnyékában élő barbároknak, a szarmatáknak nincsenek saját forrásaik, külső forrásokból értesülhetünk róluk. Háborús időkben harcot vívtak a rómaiak ellen, de leginkább a béke volt jellemző rájuk. A szarmaták és a rómaiak béke időben egymás szövetségesei voltak, aktív kereskedelmet folytattak egymással, amelyek tárgyi bizonyítékaiból a szarmata lelőhelyeken feltárt terra sigilláták, dörzstálak, római pénzek és fibulák megtekinthetők a kiállításon.

Tanszékünk oktatója megjegyezte, hogy Csongrád megyében, illetve Szeged környékén szinte minden ásatáson feltűnnek a szarmaták régészeti emlékei, felhívta a figyelmet arra, hogy Móra Ferenc az Utazás a földalatti Magyarországon című munkájában több alkalommal is említette e népcsoportot. Méltatta Párducz Mihály és Banner János munkásságát, a szarmata kutatás terén.

A Szeged környéki lelőhelyek anyagából készült a gondosan összeállított ,,az Alföld barbárjai” című kiállítás, amelyen két in situ sír is megtekinthető. Bemutatásra kerülnek szarmata ékszerek: fülbevalók, gyöngynyakláncok, karperecek, övcsüngők, használati tárgyak: tükör, csontfésű, pipere készlet, festékes tégely, szarmata fegyverek: lándzsacsúcsok, kardok és tartozékaik. A kiállítás a szarmata fazekasságot is jól reprezentálja egy edényégető kemence rekonstrukciójával és hozzátartozó több fajta edénnyel.

Vörös Gabriella kihangsúlyozta, a kiállítás megtekintőjének nem elég csak a leleteket megnézni, emellett olvasnia is kötelező, mert ha a látogató nem olvas, csak féligazságot tehet magáévá e jelentős nép mindennapjairól. A tárlók szövegei jól kiegészítik a vendégek elé táruló látványt.

Dr. Vörös Gabriella a kiállítás megnyitóját Tóth Árpád Aquincumi kocsmában című versével zárta:

Vén sváb, csapláros úr, adj hűvös, méla bort,
Mint künn az esti lég, mely bánatokkal ordas,
Most asztalomra vén, nehéz kupákat hordass,
Hadd ülök csöndesen magányos úri tort!

Ülj mellém és kocints, apró germán szemed
Mélyén a kék ravaszság szelíden hunyjon el,
Ős testvér, méla sváb, – nem érzed? – sírni kell!
Aquincum sok köve, nézd, minket is temet!

Kocints, igyunk! – kire? – kocints a régi, holt
Leányra, akit itt a langyos, régi fürdőn
Szelíd hullám ölelt, s a fénylő, sárga fürtön
Hanyatló Róma bús napfénye haldokolt.

Ó, más táj van-e még, ahol így tud a rest
Aranynap haldokolni, s hanyatlani dicsőség?
Tudod-e, mennyi nép vidám és hetyke ősét
Ölelte komoran az aquincumi est?

Kocints közülük egyre, egy barna, halk lovasra:
Megállt az esti marton, nézte a vérző fákat,
S nem tudta mért: szivére reálehelt a bánat,
Mint az alkonyi párák a mellén fénylő vasra.

Körül sátorkupok keltek a köveken,
Nagy, lomha buborékok a népvándorlás árján –
Elpattantak azóta, nyomtalanul és árván,
S az a setét lovas tán ősöm volt nekem…

Kocints, vén sváb! – ragyog az aquincumi este,
Hanyatló napba néz hanyatló nép fia,
Igyunk, örök sor ez, örök komédia,
Új hajnal víg tüzét frissebb fajzat keresse…

Kocints… a bús kupát hajtsuk fel még vigan,
Igyunk az idegen, jövendő, messzi lányra,
Ki majd itt dől le nászra, és annyi dőre, árva
Nép sírján gondtalan, boldog sarjat fogan…