Tanszékünk fennállásának a 100. évfordulóját 2024. május 21. és 23. között egy nagyobb szabású rendezvénysorozattal ünnepeltük meg. Május 21–22-ére kétnapos konferenciát szerveztünk, egykori hallgatóink közül több mint 80 előadónk tartott/mutatott be előadást/posztert a kutatási témájából. A két világháború között működő régészeti intézet két nemzetközi hírű tudósa, kiváló tanára, Buday Árpád és Banner János tiszteletére emléktáblát avattunk a szegedi egyetem bölcsészkarának épületében. Tanszékünk és a Dél-alföldi Régészeti Egylet ebben a jubileumi évben két díjat alapított Trogmayer Ottó, illetve Fodor István tiszteletére. Ezek átadására is most került sor. Egyúttal a Móra Ferenc Múzeumban nyílt tárlatunk fotókon keresztül mutatja be az egykori és a jelenlegi hallgatók mindennapjait, tevékenységeit. Rendezvénysorozatunkat a már hagyományossá váló, jó hangulatú tanszéki főzőversennyel zártuk.
Köszönjük egykori és jelenlegi hallgatóinknak, kollégáknak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényünket és együtt ünnepelhettünk!
További részletek hamarosan!
Hírek kategóriaarchívum
100 éves a szegedi régészképzés – Ünnepi rendezvénysorozat
A Kolozsvárról Szegedre költözött Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen 100 évvel ezelőtt, 1924-ben Buday Árpád és Banner János kinevezésével indult meg a régészeti intézet működése. Az elmúlt 100 évben kisebb kihagyással ugyan, de folytonos volt a régészeti oktatás, és tudományunk olyan meghatározó alakjai tanítottak és kutattak az intézetben/tanszéken, mint Trogmayer Ottó és Fodor István. Az egykori oktatóinkra is megemlékezve az intézet/tanszék fennállásának centenáriumát több, az esemény fontosságához méltó programmal ünnepeljük meg 2024. május 21. és 23. között.
100 éves a szegedi régészképzés – Ünnepi rendezvénysorozat bővebben…
Tanszéki kirándulás Baranya megyébe és Horvátországba
Háromnapos tanszéki kirándulás keretében 2024. április 10. és 12. között Mohácsra, Pécsre, Eszékre, Vinkovciba, Vučedolba és Siklósra látogattunk el.
Szervezők: Göbölyös Szimonetta, Pikó Bettina, Szilágyi Gábor
Fotó: Kulcsár Valéria, Pikó Bettina
Régészet minor képzés Szegeden
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának alapszakos hallgatóinak továbbra is lehetőségük van a régészetet választani minor képzésként.
A régészet minort azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a régészeti korok iránt, és szívesen sajátítanák el az ezekkel kapcsolatos elméleti és módszertani alapismereteket. A minoros hallgatók a terepi munkába is betekintést nyernek a képzés ideje alatt.
További információ itt található.
Jelentkezés: 2024. április 8–14.
Hamarosan indul a Bölcsész Szabadegyetem tavaszi szemesztere
A Régészeti Tanszék kilenc kurzussal várja az érdeklődőket a Bölcsész Szabadegyetem keretében, a 2023/2024. tanév második félévében. A jelentkezési határidő 2024. február 25.
Várunk minden kedves érdeklődőt!
Hamarosan indul a Bölcsész Szabadegyetem tavaszi szemesztere bővebben…
Kari nyílt nap a szegedi bölcsészkaron
A régészet képzésről szóló információkkal és kiadványokkal vártuk a leendő régészhallgatókat 2024. január 27-én. A kari nyílt nap keretében tanszékünk munkatársainak (Felföldi Szabolcs, Szebenyi Tamás) minielőadásaira is ellátogathattak az érdeklődők.