Elsodort intézetek. A kolozsvári és a szegedi Régészeti Intézet első ötven éve (1899-1949)
Tanszékünk a kolozsvári és a szegedi Régészeti Intézet történetét bemutató kiállítást szervezett több intézettel együttműködve (köztük az SZTE Klebelsberg Könyvtár Egyetemi Gyűjtemény, SZTE Egyetemi Levéltára). Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában nyílt tárlat célja, hogy párhuzamba állítsa a Pósta Béla nevével fémjelzett, a 19. század végén alapított kolozsvári régészeti iskola szisztematikus oktatási struktúráját, kutatási metodikáját a Buday Árpád és Banner János által létrehozott, az első világháborút követően Kolozsvárról Szegedre települt régészeti iskoláéval. A számos tárló és poszter nem kronológiai rendben veszi sorra az eseményeket, hanem egy-egy témára fókuszálva ismerteti e két iskola közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket, és rávilágít arra, hogy a Pósta-féle kolozsvári Régészeti Intézet hagyományai miként élnek tovább a tanítványai által létrehozott szegedi intézetben.
A kiállítás megnyitóján az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója, Keveházi Katalin köszöntötte a megjelenteket. A tárlatot Révész László, az SZTE BTK Régészeti Tanszék vezetője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a kolozsvári és a szegedi régészeti műhely kötődési pontjait. Kiemelte, hogy a kolozsvári Régészeti Intézet alapítójának, Pósta Bélának első tanítványa, Buday Árpád volt a szegedi intézet alapítója, de munkatársa, Banner János is mesterének vallotta Póstát. A kiállítás tárgyi alapját az általuk a két világháború között létrehozott régészeti gyűjtemény adja. Az egykor mintegy 12 000 tárgyból álló régészeti tár anyaga a paleolitikumtól a késő középkorig szinte az összes korszakot, kultúrát reprezentálja. Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a mai Magyarország térségéből találhatók itt anyagok, hanem például a Franciaország, Görögország és Olaszország területéről is. Az intézet egykori oktatói tudatosan törekedtek arra, hogy lehetőség szerint minden korszak tárgyi anyaga képviselje magát a gyűjteményben, ezzel is biztosítva a tanszék hallgatóinak széles körű régészeti anyagismeretét.
Révész László rámutatott, a II. világháborút követően ellehetetlenült az intézet helyzete, 1950-ben teljesen megszüntették. Hangsúlyozta, bár az intézet megszűnt, az itt oktatók és tanítványok a régészettudomány jelentős alakjai voltak, és továbbvitték a kolozsvári-szegedi értékeket, meghatározói alakjaivá váltak később is a magyar és a nemzetközi régészettudománynak. Ilyen volt például Banner János, aki az ELTE ősrégészeti tanszékének a vezetője lett, Korek József, aki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyetteseként tevékenykedett, illetve Bálint Alajos, aki a szegedi múzeum igazgatója lett, vagy éppen Párducz Mihály, a Magyar Nemzeti Múzeum, majd az MTA Régészeti Intézetének későbbi munkatársa. A tanszékvezető kiemelte, hogy az 1960-as években indult újra a szegedi egyetemen a szisztematikus régészeti oktatás, amelybe Trogmayer Ottó, később többek között Fodor István is bekapcsolódott. Önálló régészeti tanszék létrehozására viszont egészen 1989-ig kellett várni.
