A trianoni békeszerződést követően, az 1920-as évek első felétől egyre inkább fókuszba került az Alföld területe, és ezzel párhuzamosan jelentős lendületet vettek az erre az országrészre irányuló kutatások, melyeknek a bázisát elsősorban az alföldi egyetemek és különböző bizottságok, szervezetek adták. A szegedi egyetem munkatársaiban is felmerült az az igény, hogy megszervezzék a dél-alföldi régió szisztematikus tudományos kutatását. Az 1924-ben létrejövő Archaeológiai Intézet kezdetektől fogva kiemelt figyelmet szentelt ennek. Tevékenysége több irányba mutatott. Tervbe vette a különböző gyűjteményekben, múzeumokban már meglévő régészeti anyag nyilvántartásba vételét, feldolgozását, közzétételét, rendszeres tervásatások végzését. Az intézet fontosnak tartotta, hogy a térség múzeumainak (például a szentesi, szegedi) munkatársait is bevonják a munkába. Ehhez kapcsolódóan merült fel Buday Árpádban és Banner Jánosban már 1924-ben az a nagy ívű terv, hogy elkészítik a Dél-Alföld területén belül egy-egy régió/megye teljes körű régészeti topográfiáját. Az intézet 1928-ban Hódmezővásárhely városával, majd 1934-ben a Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulattal kötött megállapodásai eredményeképpen rendszeres anyagi támogatással egy-egy terület (Hódmezővásárhely határa, Csanád vármegye) módszeres vizsgálatának kezdhetett neki. Az intézet tevékenységét jelentősen segítették a Dél-Alföld általános kutatására létrehozott intézetek és bizottságok (Alföldkutató Bizottság, Alföldi Tudományos Intézet), melyek egyrészt szervezeti keretet adtak a régészeti intézet munkálatainak, másrészt plusz anyagi forrásokhoz jutottak rajtuk keresztül. Az intézet a térség régészeti kutatására gyakorolt hatása és befolyása az 1940-es évek első felétől növekedett meg jelentősebben. 1941-ben a közoktatásügyi minisztérium az Archaeológiai Intézet vezetője, Banner János inspirálására jóváhagyta az Alföldi Régészeti Kataszteri Intézet megszervezését.