„…Aki azonban az archeológus szerszámait forgatja, annak szerszámja viselje magán a tudomány hitelesítő bélyegét, és használja azt úgy, hogy becsületére váljon…”
(Buday Árpád)
A tudomány és az oktatás szolgálatában
A régész Buday Árpád (1879–1937) élete és munkássága
Marosludastól Szegedig
Buday Árpád a római koros régész, egyetemi tanár 1879-ben született Marosludason a vasúti pályamunkás Buday János gyermekeként. Tehetsége korán megmutatkozott, középfokú tanulmányait a nagyhírű nagyenyedi Bethlen Kollégiumban folytatta. A nagyenyedi évek meghatározóak voltak mind a világképe kialakulásában, mind a pályaválasztása szempontjából. Az érettségi után 1898 őszén a kolozsvári egyetem történelem–latin szakára iratkozott be.
Már másodéves hallgatóként bekapcsolódott a Pósta Béla által újjászervezett régészeti intézetben és a régiségtárban folyó munkákba. Az évek során mestere „jobb keze” lett, és a tudományos ranglétra szinte minden lépcsőfokát kijárta. 1905-ben házasodtak össze menyasszonyával, Hilf Margittal. A családban „Édinek” becézett felesége hűséges társa volt Budaynak, biztos, harmonikus családi hátteret teremtett számára. Házasságukból négy gyermek született, köztük a grafikus- és fametszőművész György.
Erdély 1918-as román megszállása a Buday család életét is gyökeresen megváltoztatta. Pósta halálát követően, 1919-ben átvette az intézet és a múzeum irányítását, azonban még ebben az évben letartóztatták. A hadbíróság – bár az ügyész a halálra ítélésére tett indítványt – fél év után felmentette. Buday Árpádot alacsonyabb beosztásban, de visszavették az intézetbe, de addigi munkája teljesen ellehetetlenült.
Budayt 1924 májusában nevezték ki a Kolozsvárról áttelepült szegedi egyetem Régészeti Intézetének élére, és még ebben az évben átköltözött a családjával Szegedre, ahol haláláig vezette az intézetet, emellett számos egyetemi tisztséget töltött be (a bölcsészkar dékánja is volt). Buday kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy felkeltse a tudománya iránt a nagyközönség figyelmét is. Ezért számos ismeretterjesztő előadást tartott főként a szegedi évei során. Hatalmas csapást jelentett a Buday házaspár számára a történész fiuk, Kálmán 1936-os tragikus halála. Feltehetőleg ez is hozzájárult Buday betegségének felgyorsulásához, 1937-ben, 58 évesen hosszas szenvedés után elhunyt.
Buday, a római koros régész
Buday Árpád erdélyi római koros régészeti kutatásai mindössze egy rövid, de annál intenzívebb időszakra terjednek ki. 1906 és 1914 között elsősorban a római limes vizsgálatához kapcsolódóan végzett terepi kutatásokat. Ásatási jelentései és eredményeinek közlései alapos, rendszeres és mai szemmel nézve is korszerű feltárásokról árulkodnak.
Egy előzetes terepbejárást követően 1908-ban megkezdte nagyléptékű feltárásait az ókori Porolissumon (Mojgrád, Szilágy megye), ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1914-ig dolgozott. Eredményei és módszertana mindmáig referenciaértékkel bírnak a lelőhely kutatásában. A négy éven át folytatott feltárások minden kétséget kizáróan egy jelentős római település meglétét igazolták. Ásatásai során Buday különböző háztömbökbe tagolódó, a Kr. u. 2–3. századra keltezhető lakóépületet tárt fel. Az addig csupán a középkori oklevelekből ismert meszesi monostortemplom feltételezhető épületdíszeit és temetőrészletét is beazonosította a római település déli részén. Bár főként a római határvédelmi rendszer érdekelte, ásatásai szinte kivétel nélkül polgári épületeket érintettek. 1912-ben Magyarosdon (Hunyad megye) egy 12 helyiségből álló, padlófűtéses vidéki lakóházat tárt fel nagy műgonddal, majd 1913-ban Csákigorbón (Szilágy megye) egy magánfürdővel ellátott 9 helyiséges római kori lakóépületet kutatott. Vizsgálatai nagymértékben hozzájárultak Dacia tartomány településhálózatának alaposabb feltérképezéséhez.
A Pósta Béla által vezetett kolozsvári régészeti iskolában a római limes tanulmányozása kiemelt szerepet kapott. Ennek megszervezésével, gyakorlati lebonyolításával és kivitelezésével Buday Árpádot bízták meg. Akárcsak Torma Károly, Buday Árpád is Dacia északnyugati limes-szakaszával kezdte meg a munkát. 1911 júliusában bejárta a limes Sebesvár (Kolozs megye), és Tihó (Szilágy megye) közötti szakaszát, majd Porolissum környékét vizsgálta át a római határvédelem szempontjából. Bár megfigyelései sok esetben helyesnek bizonyultak, a meszesi töltésrendszerről a későbbi kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy az nem volt folytonos, hanem számos őrtoronyból állt. Buday vitathatatlan érdemei között szerepel azonban, hogy kísérletet tett a limes rendszer relatív időrendjének megállapítására, és az erődítési rendszer elemeinek pontos megfigyelései is az ő nevéhez fűződnek.
A Porolissum környékén beazonosított erődítés elemei, a későbbi kutatások tükrében, kisebb-nagyobb eltérésekkel az ő felvetéseit igazolták. Buday fő életcélját a teljes daciai limes kutatásában látta. Behatóbban foglalkozott Dacia délkeleti határának elméleti problémáival, a daciai határvédelem több lépcsős, fokozatos kiépítésével, valamint a Dacia és Pannonia között lévő Duna‒Tisza köze déli végében elhelyezkedő római töltésrendszer beazonosításával.
Buday Árpád legkorábbi tudományos publikációi a római felirattanhoz kötődnek, melyekben főként az Erdély területéről előkerült feliratos emlékeket közölte le. 1912-ben pedig megjelentette a Római felirattan című kézikönyvét.
A katonai szolgálat alól felmentett Budayt az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege által megszállt, ma Koszovóhoz tartozó Metochia és Hasi terület „őskori és ókori emlékeinek számbavételére” kérték fel. A megbízatást a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Bizottságától kapta, és 1917 májusától júliusig tett ennek eleget. Jelentésében részletesen kitér a térség ókori és középkori történetére és elsőként sikerült beazonosítania számos régészeti lelőhelyet.
Buday szegedi munkásságának egyik fő témája a trák lovasisten kultuszához kötődik. 1926 és 1930 között több publikációja jelent meg e témában a szegedi intézeti évkönyvben, reagált a téziseit ért kritikákra, reflektált a kutatás során előkerült újdonságokra. Tézisét, miszerint a kultuszhoz kötődő ikonográfiai ábrázolásokon megjelenő központi istenalak kísérőiként kell értelmezni a lovasisteneket, a legújabb kutatások is megerősítették.
Az intézetalapító Buday
Buday Szegedre történő áttelepülése alapjaiban változtatta meg szakmai munkásságának az irányvonalát. Buday Árpád kutatási területe szempontjából Erdély ideális terep volt. Szeged, az egykor a római limes „túloldalán” fekvő Partiscon a lehető legrosszabb választásnak bizonyulhatott a számára. Buday ennek fényében legfőbb feladatának tekintette, hogy előteremtse szegedi intézete számára a színvonalas oktatáshoz és kutatásokhoz szükséges megfelelő anyagi és infrastrukturális hátteret.
Buday Árpádnak és munkatársának, Banner Jánosnak alapjaitól kellett felépíteni a Régészeti Intézetet. Ekkor az „intézet” egy helyiségből és két íróasztalból állt a Dugonics téri épületben. Buday tekintélyének és eltökéltségének köszönhetően az intézet jelentős területeket kapott az egyetem kezelésébe kerülő Leszámoló Palotában. Emellett elengedhetetlennek bizonyult a legfontosabb hazai és külföldi szakirodalmat magába foglaló könyvtár és a régészeti gyűjtemény létrehozása is. Buday szintén kolozsvári mintára alapította meg az intézet folyóiratát, a Dolgozatokat, mely cserealapot képzett a könyvtár gyarapítása számára.
Buday igyekezett kiszélesíteni a szegedi régészeti oktatás palettáját az őskortól a középkorig. Saját kurzusainak változatossága is jól mutatja ezt a törekvést, az ókori régészet mellett tartott órákat többek között például őskorból, népvándorlás korból is. A képzés lényeges eleme volt a gyakorlati ismeretek elsajátítása is, mind az intézet gyűjteményében, mind ásatásokon szerezhettek tapasztalatokat a hallgatók.
Buday Árpád munkásságának egyik hangsúlyos eleme volt az egyetem hallgatóinak védelmében folytatott tevékenysége. Az egykori nagyenyedi diák, akinek a létfenntartását a református kollégium anyagilag támogatta, fontosnak tartotta, hogy a kevésbé jómódú diákjaik ellátásáról is gondoskodjon. Szegeden szinte az összes szegény sorsú diák támogatására létrejött szervezet tagja, illetve vezetője volt.
Buday Árpád kolozsvári évei alatt jelentős eredményeket ért el a római limes és Dacia tartomány településeinek kutatása terén. A római felirattannal foglalkozó munkája mindmáig rendkívül hasznos kiadványnak tartható. A koszovói régészeti kutatások egyik úttörőjeként tartják számon. Szegedre áttelepülve azonban hangsúlyosabbá vált az oktatói, közéleti tevékenysége. Életének csak egy kis szeletét, 13 évét töltötte Szegeden, ennek ellenére nemcsak az egyetem, de a város egyik jelentős közéleti személyiségévé vált. Emellett lényegében a semmiből vetette meg Szegeden egy európai szinten is kiemelkedő régészeti intézet alapjait. Erdély azonban mindvégig meghatározó szerepet töltött be életében, annak ellenére, hogy soha nem tért vissza szülőföldjére.
Pánczél Szilamér – Pintér-Nagy Katalin – Vass Lóránt
Határtalan Régészet 2:3 (2017), 86–89.
