Maráz Borbála régész (1947–2017) a szegedi József Attila Tudományegyetem régészet és latin szakán végezte tanulmányait. Egyetemi évei alatt mindvégig elsősorban a magyarországi és Kárpát-medencei vaskor témaköreivel foglalkozott. Az egyetem befejezése után, 1970 nyarától négy éven át a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régészeként dolgozott. Közreműködött a Békés Megyei Múzeumok Közleményeinek szerkesztésében is, és időközben befejezte a JATE ógörög szakát, ahol 1974-ben szerzett filológusi diplomát. Mindezzel párhuzamosan az MTA Régészeti Intézetének munkatársai mellett szerzőként részt vett az országos régészeti topográfia 1982-ben, illetve 1989-ben megjelent Békés megyei köteteinek munkálataiban. A békéscsabai évek alatt fő kutatási területe a késő vaskor volt. Igen alapos anyagismeretéről tanúskodnak az ekkor keletkezett, alapvető jelentőségű tanulmányai, amelyek regionális összefüggésben elemzik a Dél-Alföld La Tène-korának leletanyagát.
1974 nyarán került a pécsi Janus Pannonius Múzeumba, és ezzel kezdetét vette szakmai pályafutásának leghosszabb és legfontosabb időszaka. Huszonhat évet töltött a Múzeumban. 1975-től tizennyolc éven át volt a Régészeti Osztály vezetője és a régészeti gyűjtemény felelőse. Szakmai pályafutásának legfontosabb, nemzetközi jelentőségű fejezete a Jakab-hegyi kora vaskori földvár és halomsírmező két évtizeden át tartó kutatása volt (1976–1996).
2001-től tizenhárom éven át a Budapesti Történeti Múzeum Ős- és Népvándorlás kori Osztályának régészeként dolgozott. Kutatásainak terepét immár elsősorban a Gellérthegy és a Tabán késő La Tène kori emlékanyaga jelentette, amelynek gyarapítására számos leletmentő ásatása révén is lehetősége adódott. A budapesti kelta emlékek vizsgálata mellett 2015-től folytatta a Jakab-hegyi ásatások leletanyagának feldolgozását.