Bár az alföldi korai neolitikum (Kr. e. 6000–5500 körül) – az első letelepedett, magukat az élelem megtermelésével fenntartó népesség, a Körös kultúra – jellegzetes kerámialeletei már 1888 óta ismertek voltak, az első komolyabb ásatást ifj. Krecsmárik Endre, a tanítóképző tanára végezte el az 1910-es években az akkori nevén Békésszarvas melletti Szappanos szőlőkben. A korszak színvonalát képviselő feltárásnak az egyik legfontosabb, bár kellően nem értékelt megfigyelése volt, hogy sikerült földfelszínre épített ház omladékát, valamint öt temetkezést is feltárni és részben rajzokon közölni. A szegedi Régészeti Tanszék gyűjteményében őrzött kerámia zöme a Körös kultúra jellegzetes, pelyvás soványítású edényeihez tartozik, melyeket a sajátos alakú hálónehezékek és egy oltár vagy mécses töredéke egészít ki. Az újkőkor későbbi időszakait egy-két vonaldíszes (Kr.e. 5500-5000) és a tiszai kultúrához (Kr.e. 5000 – 4400) sorolható díszített töredék képviseli. A „kísérő leletek”, a pattintott magkövek és pengék, melyek közül az egyik a Hegyalja obszidiánjából készült, illetve a csontból készített eszközök egészítik ki a gyűjteményt.
A leletek először a szarvasi tanítóképző tárába kerültek, majd Krecsmárik 1925-ben a szegedi régészeti intézetnek ajándékozta őket. Banner János 1926-ben terepbejárás során további felszíni szórványleleteket gyűjtött a lelőhelyen.