regadminreg összes bejegyzése

Élményekkel zárult a tanszéki kirándulás Erdélyben

Fotó: Walter Réka (Camelot photo)

Kalandos utazásunkon tanszékünk hallgatói és munkatársai mellett a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszék, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai is részt vettek.
Szervezők: Ilés-Muszka Andrea, Majzik Vivien, Fülöp Réka

 

 

 

A rendezvény a Dél-alföldi Régészeti Egylet támogatásával valósult meg.

Megjelent a honfoglalás kori korpusz-sorozat 11. kötete

Horváth Ciprián: Nógrád megye honfoglalás és kora Árpád-kori temetői és sírleletei. Szeged-Budapest 2019. Szerkesztette: Felföldi Szabolcs

A Martin Opitz Kiadó gondozásában megjelent kötet a mai Nógrád megye területéről ismert honfoglalás és kora Árpád-kori temetőket, illetve sírleleteket mutatja be az olvasónak, kiegészítve négy, a mai megyehatáron túli lelőhellyel.

Ásatási lehetőség Kínában

Forrás: szolnokiregeszet.blog.hu

A Pekingi Egyetem és a szolnoki Damjanich János Múzeum szervezésében egy közös-kínai csereprogram indult, melyben 2016 óta a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke is részt vesz. 2019-ben a régészhallgatóknak ismét lehetőségük nyílik egy kínai tanulmányútra.

További részletek ezen a linken érhetők el.