Címkearchívumok: Árpád-kor

Kutatók Éjszakája a Régészeti Tanszéken

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara idén is csatlakozott a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz. A Régészeti Tanszék változatos és érdekes programokkal várja az érdeklődőket 2023. szeptember 29-én. A nagyobbak számára hagyományos, illetve interaktív előadásokkal, gyakorlati foglalkozásokkal, kisfilmmel és társasjátékkal készülünk, a kisebbek pedig a játszóházban ismerkedhetnek a régészettel.

Kutatók Éjszakája a Régészeti Tanszéken bővebben…

Kutatók Éjszakája a szegedi Régészeti Tanszéken

Szeptember 30-án több programmal vártuk a régészet iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket a tanszékünkön. Foglalkozásainkat egy téma köré, a telepkutatás köré szervezetük, melynek során a hozzánk ellátogatók megismerkedhettek az őskori, a szarmata és az Árpád-kori települések szerkezetével, telepjelenségeivel, leletanyagával, valamint a középkori Szeged történetével.
Programunk szervezésében és megvalósításában munkatársaink (Kiss-Bíró Gyöngyvér, Markó András, Szebenyi Tamás) mellett, aktívan részt vettek PhD-hallgatóink és hallgatóink is: Törőcsik István, Walter Dorottya, Varró Balázs, Soós Roland, Szikszer Bálint, Dorozsmai Balázs, Dudás-Szabó Kata, Horváth Patrícia, Bódai Eszter, Barna Borbála, Göblyös Szimonetta, Mucsi Sándor, Farkas Anna, Szilágyi Gábor, Megyesi Ákos, Major Réka, Sófalvy Katalin, Pikó Bettina.
A program látványterve, technikai kivitelezése: Farkas Anna
A fotókat készítette: Szikszer Bálint

Kutatók Éjszakája a szegedi Régészeti Tanszéken bővebben…

Kutatók Éjszakája a Régészeti Tanszéken

A Kutatók Éjszakája c. programsorozat idén  2022. szeptember 30. – október 1. között kerül megrendezésre.
A szegedi Régészeti Tanszék szeptember 30-án, pénteken 18:00 és 21:00 között öt programmal várja az érdeklődőket:

A Kutatók Éjszakájára készült programfüzet innen tölthető le.
A Kutatók Éjszakája mobilapplikáció innen tölthető le androidos mobiltelefonra.

Valamennyi program ingyenes, és előzetes jelentkezés nélkül látogatható.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Kutatók Éjszakája a Régészeti Tanszéken bővebben…

Sikeres doktori védés a tanszékünkön

A Szegedi Történelemtudományi Doktori Iskola Medievisztika programja 2021. november 5-én tartotta Kiss-Bíró Gyöngyvér PhD-dolgozatának nyilvános vitáját. A bizottság 100%-ra értékelte a disszerens munkáját.
A doktori disszertáció címe:  Az Északnyugat-Jászság 11–15. századi településtörténetének vázlata
Témavezető: Wolf Mária
Opponensek: Kovács Szilvia, Langó Péter

Sikeres doktori védés a tanszékünkön bővebben…

Megjelent a honfoglalás kori corpus-sorozat legújabb kötete

Megjelent Horváth Ciprián Borsod, Abaúj és Zemplén megyék honfoglalás és kora Árpád-kori temetői és sírleletei című kötete a Martin Opitz Kiadó gondozásában. Ezzel a Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei című corpus-sorozat 14 részessé bővült.