Hagyomány – örökség – megújulás. Középkori és kora újkori régészet Magyarországon 3: eredmények, kérdések, feladatok a 21. században címmel rendezett konferenciát a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2023. november 2-3. között. A kétnapos rendezvénynek a Károli Gáspár Református Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont Budapesten. A konferencián tanszékünk munkatársai és PhD hallgatói is képviseltették magukat.
Címkearchívumok: középkor
Hallgatóink a kalocsai múzeum ásatásán
Tanszékünk hallgatói két hét gyakorlatot töltöttek Harta határában, Miklán, egy középkori templom és templom körüli temető feltárásán.
Köszönjük a kalocsai múzeumnak és az ásatásvezetőnek, Lantos Andreának a lehetőséget!
Fotó: Lantos Andrea
Kutatók éjszakája a szegedi Régészeti Tanszéken
Több programmal is vártuk 2023. szeptember 29-én a régészet iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket. Foglalkozásainkat egy téma, a temetkezési rítusok köré szervezetük, melynek során a hozzánk ellátogatók megismerkedhettek az őskori, a szarmata, avar és honfoglalás kori magyar, valamint a középkori temetkezési szokások sajátosságaival, tárgyi anyagával, valamint a középkori Szeged történetével.
Köszönjük, hogy ilyen sokan látogattak el a programjainkra!
Kutatók Éjszakája a Régészeti Tanszéken
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara idén is csatlakozott a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz. A Régészeti Tanszék változatos és érdekes programokkal várja az érdeklődőket 2023. szeptember 29-én. A nagyobbak számára hagyományos, illetve interaktív előadásokkal, gyakorlati foglalkozásokkal, kisfilmmel és társasjátékkal készülünk, a kisebbek pedig a játszóházban ismerkedhetnek a régészettel.
Istenek, ideák, hősök a Régészet Napján
A Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke is csatlakozott 2023. június 2-án a Régészet Napja c. rendezvénysorozathoz. Három előadással, tárlatvezetéssel, játékkal és tárgysimogatóval vártuk a kedves érdeklődőket.
Régészet Napja a szegedi Régészeti Tanszéken
Idén a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke is csatlakozott a már hagyományosnak számító Régészet Napja c. rendezvénysorozathoz, melynek ez évi témája: Istenek, ideák, hősök. Ehhez kapcsolódóan érdekes előadásokkal, tárlatvezetéssel, játékkal és tárgysimogatóval várjuk a kedves érdeklődőket.
Időpont: 2023. június 2. (péntek), 15:00-17:30
Helyszín: SZTE BTK (6722 Szeged, Egyetem u. 2.), 2. szeminárium, illetve Régészeti Tanszék
A részletes program innen letölthető.