A Magyar Nemzeti Múzeum régészei Vajta község (Fejér megye) határában tártak fel egy honfoglalás kori sírt szeptember végén és október elején. Az ásatást tanszékünk vezetője, Dr. Révész László vezette, a munka a Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Program önkénteseinek segítségével zajlott. A sírban talált maradandó anyagból készült leletek (például rozettás lószerszámveretek, kengyel, zabla, hevedercsat, gyöngyök, ezüst lemeztöredékek, nyeregveretek) alapján az itt eltemetett lány egy módosabb család tagja lehetett.
Hírek kategóriaarchívum
Avar anyagismereti óra Hódmezővásárhelyen
Tanszéki sorozatunk kötetei a világhálón
A Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékéről című sorozatunk kötetei teljes egészében elérhetők a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvárának Contenta adatbázisában.
Látogatás a szegedi múzeumban
Látogatás a hódmezővásárhelyi múzeumban
Oktatói Szolgálati Emlékérem B. Tóth Ágnesnek
Tanszékünk munkatársa Oktatói Szolgálati Emlékéremben részesült a Magyar Felsőoktatás Napján. B. Tóth Ágnes 1982 óta dolgozik a Szegedi Tudományegyetemen, vesz részt a szegedi régészhallgatók generációinak oktatásában, tehetséggondozásában, valamint az oktatás szervezésében.


