Címkearchívumok: OTDK

A Dél-alföldi Régészeti Egylet NTP-TSZM-22 pályázatának zárókonferenciája és beszámolója

A pályázati program elsősorban a szegedi egyetem régészet szakos hallgatóinak a tehetséggondozására fókuszált. Az volt a célunk, hogy a pályázat keretében biztosítsuk a tehetséges régészhallgatók számára azokat a feltételeket, melyek segítségével a régészettudomány módszertanát elsajátítva, önálló kutatásokra legyenek képesek. A program során a pályázati forrásból olyan lehetőségeket biztosítottunk a célcsoport számára (tanásatás, tanulmányi kirándulás, természettudományos anyagvizsgálatok, zárókonferencia, kiállításrendezés), melyek a szakmai fejlődésük szempontjából fontosak. Ezzel párhuzamosan a középiskolások számára tanulmányi versenyt és rendhagyó történelemórát szerveztünk, valamint a dél-alföldi térségben (azon belül főként Szegeden) a régészet iránt érdeklődők számára különböző ismeretterjesztő tevékenységeket folytattunk.

A Dél-alföldi Régészeti Egylet NTP-TSZM-22 pályázatának zárókonferenciája és beszámolója bővebben…

Megjelent az Acta Iuvenum hatodik száma

Tanszékünk folyóiratának, az Acta Universitatis Szegediensis Acta Iuvenum Sectio Archaeologicának a soron következő száma jelent meg a napokban. A hatodik kötetünk a 2023 áprilisában megrendezett XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vett négy hallgatónk (Dorozsmai Balázs, Horváth Patrícia, Major Réka, Pillér Péter) színvonalas munkáit tartalmazza.

Célunk, hogy a tehetséges, főként OTDK-án résztvevő diákjainknak publikálási lehetőséget biztosítsunk e periodika által. Az Acta Iuvenum kétévente jelenik meg, és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon résztvevő hallgatóink pályamunkáiból készült tanulmányokat foglalja magába.

36. OTDK

A Károli Gáspár Református Egyetem által megrendezett, 2023. április 12-14. között tartott XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián tanszékünket három hallgatónk képviselte. Diákjaink az Ókori elő-ázsiai és antik régészet, illetve az Őskori, népvándorláskori és középkori régészet altagozatban adták elő színvonalas előadásaikat.

36. OTDK bővebben…

Felhívás a tavaszi Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre

A Régészeti Tanszéken 2022 tavaszán is megrendezzük a Tudományos Diákköri Konferencia helyi fordulóját. Ezen a konferencián kvalifikálhatják magukat a résztvevők a 2023-as OTDK-ra.

Jelentkezés és további információk:
Pintér-Nagy Katalin
b.nagykatalin@gmail.com

Felhívás a tavaszi Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre bővebben…

Megjelent az Acta Iuvenum 5. száma

Az Acta Universitatis Szegediensis Acta Iuvenum Sectio Archaeologica című tanszéki folyóiratunk ötödik száma jelent meg a napokban. Az kötet a 2021 áprilisában megrendezett XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vett négy hallgatónk (Bódai Eszter, Fülöp Réka, Komlósi Janka, Soós Roland), valamint egy MA-s végzős hallgatónk (Sajti Marianna) és két PhD-hallgatónk (Borsódi Martin, Walter Dorottya) színvonalas munkáit tartalmazza.

Megjelent az Acta Iuvenum 5. száma bővebben…