Munkatársunk sikeres doktori védése a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Doktori Tanácsa és a  Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola szervezésében 2024. október 9-én került sor Szebenyi Tamás PhD-dolgozatának nyilvános vitájára. Munkatársunk summa cum laude minősítéssel védte meg disszertációját.
A doktori disszertáció címe: Szarmata–római kereskedelmi kapcsolatok. Történeti és régészeti következtetések Üllő 5–9. lelőhely kerámiaanyaga alapján
Témavezető: Forisek Péter
Opponensek: Istvánovits Eszter, Vámos Péter

Munkatársunk sikeres doktori védése a Debreceni Egyetemen bővebben…

Kutatók Éjszakája a szegedi Régészeti Tanszéken

Tanszékünk öt programmal várta a régészet iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket 2024. szeptember 27-én, a Kutatók Éjszakáján. A „túra” végén egy folyosói totó segítségével tehették próbára a frissen megszerzett tudásukat a látogatóink. Köszönjük az érdeklődést!

Programunk szervezésében és megvalósításában, munkatársaink mellett aktívan részt vettek PhD-hallgatóink és hallgatóink is: Major Réka, Pórszász Anna, Soós Roland, Megyesi Ákos, Nyemcsok Anna, Molnár Alexandra, Bereczki Kitti, Tripa Ilona, Ábrahám Bence, Bárány László, Búcsú Ákos, Győri János, Györei Máté, Nagy Máté, Nemcsik Olivér, Pesti Péter, Tóth Zétény, Tóth-Batiz Márton, Viderok Bálint
Fotó: Viderok Bálint

Kutatók Éjszakája a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékén

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara idén is csatlakozott a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz. A Régészeti Tanszék változatos és érdekes programokkal várja az érdeklődőket 2024. szeptember 27-én. A nagyobbak számára hagyományos, illetve interaktív előadásokkal, gyakorlati foglalkozásokkal, kisfilmmel és társasjátékkal készülünk, a kisebbek pedig a játszóházban ismerkedhetnek a régészettel.

Tanszékünk az alábbi programokkal készül:

Munkatársunk előadása az EAA 30. éves konferenciáján

Dani János, a Régészeti Tanszék adjunktusa ‘SUBSISTENCE,LIFE AND DIET IN THE WESTERNMOST YAMNAYA COMMUNITIES BASED ON BIOARCHAEOLOGICAL DATA.’ (CASE STUDIES)’ címmel tartott előadást az EAA 30. éves konferenciáján, Rómában, a „THE 4TH AND 3RD MILLENNIUM BC STEPPE IMPACT ON PREHISTORIC EUROPE” c. szekció első napján, 2024. augusztus 29-én.

Munkatársunk előadása az EAA 30. éves konferenciáján bővebben…