Címkearchívumok: Hódmezővásárhely

A Dél-alföldi Régészeti Egylet NTP-TSZM-22 pályázatának zárókonferenciája és beszámolója

A pályázati program elsősorban a szegedi egyetem régészet szakos hallgatóinak a tehetséggondozására fókuszált. Az volt a célunk, hogy a pályázat keretében biztosítsuk a tehetséges régészhallgatók számára azokat a feltételeket, melyek segítségével a régészettudomány módszertanát elsajátítva, önálló kutatásokra legyenek képesek. A program során a pályázati forrásból olyan lehetőségeket biztosítottunk a célcsoport számára (tanásatás, tanulmányi kirándulás, természettudományos anyagvizsgálatok, zárókonferencia, kiállításrendezés), melyek a szakmai fejlődésük szempontjából fontosak. Ezzel párhuzamosan a középiskolások számára tanulmányi versenyt és rendhagyó történelemórát szerveztünk, valamint a dél-alföldi térségben (azon belül főként Szegeden) a régészet iránt érdeklődők számára különböző ismeretterjesztő tevékenységeket folytattunk.

A Dél-alföldi Régészeti Egylet NTP-TSZM-22 pályázatának zárókonferenciája és beszámolója bővebben…

Ásatási lehetőség Kökénydombon

Régészhallgatók jelentkezését várják a Magyar Nemzeti Múzeum és az ELTE által szervezett kökénydombi feltárásra. A késő neolitikus tell területén tervezett kutatásra 2023. július 31 – szeptember 1. között kerül sor.  Az ásatással kapcsolatban további információk itt olvashatók.

Régészkedj velünk! Online középiskolai tanulmányi verseny eredményhirdetése

A Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke és a Dél-alföldi Régészeti Egylet a  2022/2023. tanévben online középiskolai tanulmányi versenyt hirdetett meg. Célunk az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk azon tehetséges középiskolások számára egy kis megmérettetésre, akiket vonz a történelem és a régészet izgalmas világa. Az ország számos pontjáról érkeztek kitöltött modulok/feladatlapok (a modulokat külön-külön, de akár a
harmadik modul megjelenését követően egyszerre is ki lehetett tölteni): így Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Békéscsabáról, Gyuláról, Gödöllőről, Jászberényből, Budapestről. Örömünkre szolgál, hogy gimnáziumok és szakgimnáziumok mellett technikumok tanulói is bekapcsolódtak a vetélkedésbe. A három modult végül összesen 109 diák töltötte ki, meglehetősen jó eredményekkel.

Régészkedj velünk! Online középiskolai tanulmányi verseny eredményhirdetése bővebben…

Búcsúzunk Vásárhelytől

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum adott otthont 2023. január 18. és május 21. között a Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek? A szegedi egyetem régészeti tanszékének kutatási eredményei című kiállításunknak. A kiállítás bontási munkálataiban, valamint a leletanyag visszahelyezésében Pikó Bettina, Sófalvy Katalin és Tóth-Batiz Márton régészhallgatók segítették Pintér-Nagy Katalin munkáját.
Köszönjük a hódmezővásárhelyi múzeumnak és munkatársainak – köztük Csányi Viktornak és Elek Andrásnak – a lehetőséget és a sok segítséget!

Búcsúzunk Vásárhelytől bővebben…

Múzeumpedagógiai foglalkozások a tanszéki kiállításunkban

Tanszékünk munkatársai és hallgatói a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum munkatársával,  Selmeczi Tóth Andreával több múzeumpedagógiai foglalkozást szervezett a Mit adott
Hódmezővásárhely a magyar régészetnek? A szegedi egyetem régészeti tanszékének kutatási eredményei című kiállításunkban. A foglalkozásokon több hódmezővásárhelyi általános iskola és gimnázium diákja vett részt.

Múzeumpedagógiai foglalkozások a tanszéki kiállításunkban bővebben…

Megnyílt a tanszéki kiállításunk a hódmezővásárhelyi múzeumban

Tanszékünk munkatársai és hallgatói, valamint a hódmezővásárhelyi múzeum munkatársai által rendezett Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek? A szegedi egyetem régészeti tanszékének kutatási eredményei című kiállításunkat 2023. január 18-án Prof. Dr. Révész László, tanszékvezető egyetemi tanár nyitotta meg. A kiállítás május 21-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeum első emeleti kiállítóterében.

Megnyílt a tanszéki kiállításunk a hódmezővásárhelyi múzeumban bővebben…